Grandiózus megnyitóval vette kezdetét július 28-án a nyári Egyetemi Világjátékok (EVJ) a kínai Csengtuban. A július 28. – augusztus 8. között zajlott multisport eseményt Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke nyitotta meg a Dong’an Lake Sports Park Stadionban, ahol 113 nemzet 6 500 egyetemi sportolója vett részt.Az Egyetemi Világjátékokon idén 161 fős magyar delegáció képviselte hazánkat, melyből hárman a Szegedi Tudományegyetem hallgatói.
Meghívó - A SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar jogelőd intézményeit, amelyek a polgári iskolai tanárképzést szolgálták, 150 éve alapította Trefort Ágoston kultuszminiszter, ezért személyében karunk megalapítóját tiszteljük, aminek kifejezésére szobrot állított a hálás utókor az évfordulón, és a Hattyas sori kampuszt róla nevezzük el Trefort Parknak.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Szöllősi Erzsébet az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar volt tanára életének 77. évében elhunyt.
Jelentkezz a 2023. évi pótfelvételi eljárás keretein belül a JGYPK-ra, akár államilag finanszírozott képzéseinkre! Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 6.
Karunk tanévnyitó ünnepsége és az elsőévesek eskütétele 2023. szeptember 10-én, vasárnap 11 órakor kerül megrendezésre a József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében (Szeged, Ady tér 10.).
A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Diplomaátadó Ünnepségére július 15-én kerül sor a József Attila Tanulmányi és Információs Központban, ahol három, egymást követő ünnepség keretében idén közel 400 diplomát adnak át.
Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Pedagógiai Intézete PSZICHOLÓGUS kollégát keres MA/egyetemi végzettséggel pszichológiai témájú kurzusok megtartására fél vagy teljes állásban.
A SZÖG-ART Művészeti Egyesület és az SZTE JGYPK Művészeti Intézete meghívja Önt és barátait a Plein Air 2023. július 28-i zárórendezvényére.
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Szakszervezetek.hu meghirdeti a DuraKuti diplomamunka-pályázat 2023-at.
Pedagógusképzésre jelentkezők számára hirdet ösztöndíjprogramot a Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Egyetem. A Zirzen Janka Ösztöndíjprogrammal a Magyarországon fellépő pedagógushiányt csökkentené a két felsőoktatási intézmény. A havi 100 000 forintos ösztöndíjprogram közvetlen kedvezményezettjei azon felvételiző diákok, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetem vagy a Gál Ferenc Egyetem valamely nappali tagozatos, szakmai gyakorlatot tartalmazó pedagógusképzésére.
A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Bizottsága értékelte a határidőre beérkezett pályázatokat. Az SZTE-n belül a JGYPK-ra eső létszámkvóta 8 fő (+ 1 fő tartalék).
Mesék, történetek feldolgozása drámapedagógiai eszközökkel. Csoportos alkotó, fejlesztő mesefoglalkozás tervezése kisgyermekeknek, kisiskolásoknak.
Az eduline.hu piacvezető oktatási portál idén is összeállította a tíz legnépszerűbb vidéki kart felsoroló listát. Az elsőhelyes jelentkezések alapján a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar is helyt kapott a népszerűségi listán.
Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Művészeti Szakbizottsága tisztelettel meghívja Önt és barátait Király György festőművész Silentium című kiállítására.
A Szegedért Alapítvány meghívja Önt és barátait 2023. június 30. (péntek) 18 órakor a Wagner udvarban megnyitó Találkozások című temesvári szobrászok munkáit bemutató szabadtéri kiállításra.
Újszászi Ilona és Sahin-Tóth István a Szegedi Tudományegyetem munkatársai mutatták be a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar főépületében kialakított Tankönyvmúzeumot.
A Szegedi Tudományegyetem „Az SZTE utcára viszi a tudományt” mottó jegyében csatlakozik az országos szintű 94. Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozathoz. A kezdeményezés célja az olvasás és a tudomány népszerűsítése, valamint az ismeretterjesztés.
Az olvasás szerelmeseinek üzenjük: SZABADOS ÁGI, az RTL Klub műsorvezetője hétfőn este SZEGEDEN!
A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán 2023. június 2-án Pedagógusnapi Ünnepi Kari Tanácsülést tartottak, ahol több éves pedagógiai tevékenységük elismeréseként kitüntetésekben részesítették a Kar pedagógusait.
A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Humántudományi Intézete szeretettel vár minden érdeklődőt az Intézet oktatóinak közös könyvbemutatójára.
Az SZTE JGYPK Magyar és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék szervezésében: Papír-ceruza-dobókocka játékok a nyelvi tudatosság fejlesztéséért, a sikeres olvasásért.
Már csak néhány nap, és a Mentor(h)áló meghívására újra Szegedre érkezik Prof. dr. Gyarmathy Éva Prima-díjas klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa, Magyarország vezető oktatási szakembere!
A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pályázatok beadási határideje a hallgatók számára 2023. július 3. (hétfő) 23:59 óra.
A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pályázatokat kizárólag elektronikusan, a Modulo (https://modulo.etr.u-szeged.hu/) felületen lehet benyújtani a pályázati űrlap kitöltésével és a mellékletek csatolásával. A beadás helye a Szegedi Tudományegyetem elnevezésű virtuális iroda.
A 36. OTDK-t 2023. április 3-27. között rendezték meg. Hallgatóink 4 szekcióban képviselték a Juhász Gyula Pedagógusképző Kart.
A Lakiteleki Népfőiskola, a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány és a Magyar Írószövetség pályázatot hirdet a Németh László műfordítói táborban való részvételre.
A Lakiteleki Népfőiskola, a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány és a Magyar Írószövetség pályázatot hirdet kazah-magyar, koreai-magyar és mongol-magyar országismereti táborban, valamint orosz-magyar műfordítói táborban való részvételre.
Időpont: 2023. április 20. (csütörtök) 17 óra
Helyszín: SZTE JGYPK Művészeti Intézet Rajz-művészettörténet Tanszék Fischer Galéria (6723 Szeged, Brüsszeli krt. 37.)
Zárd a tanévet velünk és kezdd a nyarat egy fergeteges családi és sportnappal!
Június 3-án a szegedi Széchenyi térre látogat a Richter Egészségváros. A magyar gyógyszergyártó vállalat 2009-ben életre keltett egészségmegőrzést támogató programsorozata lehetőséget biztosít arra, hogy ingyen, előzetes időpont egyeztetése nélkül vegyenek részt a lakosok egészségügyi szűréseken, tanácsadásokon. Az eseményen részt vevők ugyanakkor nemcsak önmagukért tehetnek, de a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központot is támogathatják.
Idén folytatódik a Gondolatok a könyvtárban előadássorozatunk. Az előadók karunk oktatói, professzorai és meghívott vendégei lesznek, akik komoly témákat, tudományos eredményeket, társadalmi és művészeti jelenségeket vesznek nagyító alá mindenki számára „fogyasztható” módon.
Bagi Bernadett a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógus-képző Intézetének hallgatója Kazinczy-érmet nyert a felsőoktatási intézmények 2023. évi Szép magyar beszéd versenyének országos döntőjében. Felkészítő tanára Tóthné Aszalai Anett főiskolai docens volt. A versenyt május 12-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központban rendezték meg.
Szeretettel gratulálunk!
Az SZTE NKI Kulturális Irodája az egyetemi polgárok szavazatai alapján minden színi évad végén közönségdíjat ad át egy arra érdemes színművésznek, aki a Szegedi Nemzeti Színház drámai tagozatának tagja.
Az SZTE JGYPK AEKNI Környezet-biológia és Környezeti Nevelés Tanszékének „Integrált Természettudomány Oktatásmódszertani Kutatóműhely”-e „Kihívás játék” címmel rendez egy olyan bemutatót, amelyben a közneveléshez kapcsolható innovatív oktatásmódszertani fejlesztéseit prezentálja.
A programban az Szegedi Tudományegyetem JGYPK API óvodapedagógus szakos hallgatói tehetségüket megmutatva, zenei, irodalmi, dramatikus és táncos előadásokkal fejezik ki köszönetüket mentoraiknak.
A pécsi orvoskar 2023 januárjában országos, anonim pályázatot hirdetett „Műalkotás készítése a dr. Grastyán Endre Elméleti Tömb névadójára” címmel olyan szobor megmunkálására, amely méltón állít emléket dr. Grastyán Endre személyének, tudományos, oktatói tevékenységének. A kiírásra a műfajban referenciával rendelkező, munkájukat hivatásszerűen végző szobrász alkotók jelentkezhettek. Dr. Grastyán Endre a pécsi egyetemen végzett, haláláig vezette az akkori POTE Élettani Intézetét és irányította az MTA Idegélettani Kutatócsoportját. A pályázat kiírói olyan műalkotást vártak, amely Grastyán szellemiségéhez méltó, inspiráló, kreatív és figyelemfelkeltő. A felhívásra 14 pályamű érkezett, az eredményhirdetést május 8-án tartották.
A Kiút Szenvedélybetegek Gyógyulásáért Közhasznú Alapítvány, valamint a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar szeretettel meghív minden érdeklődőt az „Élő könyvtár” felépülő függőkkel és más, társadalmi előítéletet elszenvedőkkel című rendezvényre.
Mesék, történetek feldolgozása drámapedagógiai eszközökkel. Alkotó, fejlesztő és érzékenyítő mesefoglalkozás.
A Szegedi Alkalmazott Nyelvészeti Éves Konferencia, melyet az SZTE JGYPK Magyar és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke, valamint a SZAB Állampolgári Kompetenciák Munkabizottsága Többnyelvűség és kutatás címmel konferenciát szervez.
Az SZTE JGYPK Művelődéstudományi Tanszék hallgatói, hagyományainkhoz híven, idén is megrendezik a XXXI. Országos Közművelődési Konferenciát. Az előző évekhez képest, idén először sok szeretettel várjuk a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar különböző szakos hallgatóit.
Az SZTE JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszék szeretettel meghívja Önöket a Képalkotás szakos végzős hallgatók diplomamunka kiállítására. A tárlat a növendékek művészeti/művészetközvetítői tanulmányainak eredményét összegzi. A megnyitó ünnepségen köszöntőt mond Prof. Dr. Drahota-Szabó Erzsébet, az SZTE JGYPK általános és tudományos dékánhelyettese.
Az előadás középpontjában olyan tematikus, történeteket közvetítő zeneművek állnak, melyek megszólaltatásával az előadók célja a klasszikus barokk zene megismertetése és megkedveltetése. A program eszközt és módszert kíván adni tanítók, tanárok és leendő pedagógusok számára zenei foglalkozások, énekórák megtartásához, a szülőknek pedig gyermekük zenei neveléséhez, remélve, hogy a rendezvény végén lesznek olyanok, akik esti teájuk, vagy reggeli kávéjuk mellé néha Bachot és Monteverdit hallgatnak.
Hétfőn este Deliága Éva gyermekpszichológus lesz a vendégünk a Mentor(h)áló Pedagógiai esték sorozatának következő előadásán Szegeden, az IH-ban. Ezt az előadást minden pedagógus és szülő/nagyszülő részére jó szívvel ajánljuk!